Mándy Iván: Önéletrajz (Novellák, rádiójátékok)

Mándy Iván új könyve az elmúlt években írott műveinél határozottabb kontúrú alkotásokat tartalmaz, amelyek java része, mint a cím is jelzi, önéletrajzi fogantatású. Ne gondoljunk persze realista igénnyel megformált valóságábrázolásra, konkrét eseménysorokra, plasztikusan fölvázolt alakokra. A fölényes mesterségbeli tudással szerkesztett írásművekben gyors vágásokkal vagy lassú áttűnésekkel továbbra is álom és valóság, képzelgés és emlékezés, lírai látomás és pontos megfigyelés keveredik, szinte szétválaszthatatlanul, és nagyjából mégis körvonalazható történeteket mondanak el, elsősorban a terjedelmesebb novellák és a rádiójátékok.- Ezekben többek közt egy nyugati utazás viszontagságairól, előkészületeiről, Zsámboy János félelmeiről és menekülési kísérleteiről, a lebontásra ítélt házból elköltöző, az új házban a lakókkal ismerkedő Selyem Béla élményeiről, Somos Béni Balaton-parti, alagsori tárlatáról olvashatunk. A lírailag oldottabb és lazább vonalvezetés rövidebb írásokban pedig egy temetői látogatásról, egy kávébarna kavicsról, amitől a gyermeki képzeletben föltámad "az éles, hideg sivatagi szél", és sok minden másról, Apa és Anya felejthetetlen alakjáról, Marlene Dietrichről, Nemeskürty mozijáról, egyáltalán a régi mozik varázsáról, a létrák sorsáról, a kabinszúnyogokról, az előszoba-huszárokról, az 50-es évekbeli emlékekről és írói följegyzésekről. De talán fontosabb, ami az elmondható történetek mögött rejtőzik, ami bennük testet öltve kifejeződik. A hétköznapi világ pazarló bőségét ábrázolva, a használatból kikopott, kallódó tárgyakat, elárvult színhelyeket fölvillantva, elúszó beszédfoszlányokat, régmúlt párbeszédtöredékeket, váratlanul fölbukkanó, majd gyorsan a semmibe hanyatló alakokat, találkozásokat rögzítve ugyanis Mándy Iván mindig a létezés iszonyáról, a boldogság elvesztéséről, a gyötrelmes s mégis megrendítő szépségű emberi küzdelmekről beszél, érzékletesen és hitelesen.