Mátyás király levelei 1460-1490

Mátyás levelezését nem ismerjük egészen, mert a nyomtatott kiadások sem teljesek, s ezek sem jelentek meg mind magyar nyelven. Az eddigi válogatások szinte mindig a reneszánsz uralkodót szólaltatták meg, noha éppen a levélműfaj alkalmas arra, hogy közel hozza íróját, mintegy "leleplezze" benne a köznapi embert is. Kötetünk szinte valamennyi levele először jelenik meg magyar fordításban, ennek jegyében elsősorban a mindennapok emberét mutatja be a királyban, aki intézkedik rablóvárak kifüstöléséről, gazdátlan kolostorok eladományozásáról, igazságot szolgáltat adózási ügyekben, kereskedelmi perpatvarokban, és megfenyegeti a vagyont hűtlenül kezelő várkapitányt, az egyházi javakat herdáló püspököt. Gondja volt arra is, hogy a török pusztítása következtében magányossá lett férfiak és nők újraházasodásának pápai engedélyét - a XV. században! - kieszközölje: "hadd kössenek az ilyen személyek valaki mással új házasságot. Őszentsége ezzel nemcsak a botrányoknak vet majd véget, hanem gondoskodni fog az országunkat ért bajok és károk megfelelő orvoslásáról is." Vannak a levelekben országos érdekű vonatkozások is, hiszen Mátyás beleszólt minden egyházi és világi ügybe: kizavarta országából a zsíros javadalomra éhes külföldieket, időről időre kioktatta a nyugat-európai uralkodókat és főurakat, ha kedve ellenére támogattak valakit. De a mindenkori pápákat sem kímélte leveleiben. Szünet nélkül ostromolta őket kisebb-nagyobb összegekért, mely törökellenes háborúihoz kellett. Ha ígéretet kapott, sürgette, ha nem, fenyegetődzött. Ezek az írásai valóságos mesterművek: a kereszténységért vállalt felelősség súlya, a nyílt szókimondás remekül ötvöződik Mátyás energikus egyéniségével. Másutt rendkívül színesen, érdekesen számolt be a törökkel való hadakozás eseményeiről: a boszniai hadjáratról és Jajca bevételéről, Szabács ostromáról, Kinizsi Pál fényes kenyérmezei győzelméről, békekötésekről és fegyverszünetek megszegéséről. Mátyás király leveleinek legsajátosabb vonása egyéniségének szuverén érvényesülése minden előíráson, hagyományon, divaton. A maga személyére szabott levelekben a protokolláris bevezetés megszerkesztését nem tekinti feladatának. Nyomban a tárgyra tér, szavait aszerint válogatja, milyen indulatok dúlnak benne a szöveg diktálásakor. Az udvarias formulák mellett nála jól megférnek a nyersen minősítő jelzők, a tiltakozó, nem ritkán kioktató kifakadások is. Ha vitatkozni, érvelni kényszerül, gúnyos-fölényes alapállásból megfellebbezhetetlen határozottsága lakonikus tömörséggel fogalmaz. Humanista mentalitása elsősorban szemléletmódjában, világfelfogásának modernségében érvényesül, nem a retorikai frázisok köntösében. Levelei a magyar humanista irodalom levélműfajának klasszikus értékű vonulatát gazdagítják.