Heinrich Böll: Csoportkép hölggyel

A csoportkép, amelynek a közepén Leni Gruyten áll, nem pillanatfelvétel. Sokkal inkább hasonlatos a középkori festők nagy tábláihoz, amelyek középpontjában ott áll sugárzó fényben a Bárány. Leni Gruyten körül ott csoportosulnak mindazok, akik folyton részt vettek az eseményekben: volt-nácik és volt-nem-nácik, a német gazdasági csoda megteremtői és szerencselovagjai, akik mindig benne voltak a dolgok sűrűjében. Ők mondják el véleményüket sorra a „hölgyről”. Ítéleteik arról szólnak, mit nem csinált Leni Gruyten, amit véleményük szerint csinálnia kellett volna. Nem tanult, nem választott pályát, nem gyászolta meg a háborúban elesett férjét, nem bírta megtartani a hadigazdag apjától megörökölt családi házat. Nincsenek ambíciói, nem akar vendégmunkásoknak kiadott lakásokból meggazdagodni. Véleményük szerint Leni „lecsúszott nő”, a múltja zavaros, a jelene kétes. A regénybeli író sorra meghallgatja mindenki véleményét, nyomozza Leni múltját és jelenét, hogy megtudja, ki ő. Igaz-e, hogy érzéki, felelőtlen, préda? Hogy negyvennyolc évesen szeretőt tart, aki ráadásul török vendégmunkás? Hogy egész életében csak a számkivetettek, idegenek, osztályon kívül maradtak iránt vonzódott? Mire az író eljut a válaszig, már tudja, Lenit azért veti ki a társadalom, mert ő önként megfosztotta magát a társadalomtól. Az egyetlen ember, aki tudja, mi a részvét. Egyedül ő állhat a középkori festmény közepén, mint a sugárzó Bárány.