Horn János: Dió, mandula, mogyoró termesztés

A csonthéjas gyümölcsöknek nagymérvű fogyasztását a máshelyen feltüntetett behozatal magas számadatai jól bizonyítják. Egészséges, nagy fehérje- és olajtartalmuk miatt igen tápláló gyümölcsük felhasználhatósága is olyan sokoldalú, hogy ezeket még a közönséges életben sem nélkülözhetjük. Sajnos, szükségletünk biztosítására a külföldre szorulunk, onnan hozzuk be azt, ami nálunk is nagyon jól megteremne.
Alig van még egy másik olyan gyümölcsünk, amely úgy a termőhely, mint az általános gondozás tekintetében olyan igénytelen lenne, mint az aránylag csekély fenntartási költségeket kívánó dió- és mandulafa, valamint a mogyoróbokor. Ezek termésének a leszedése is könnyű. Eltartásuk a legegyszerűbb. Túlérésük nincsen s ezért a termesztő a megfelelő ár kialakulásáig nyugodtan raktáron tarthatja. Szállításuk is könnyű és olcsóbb, mert hiszen különösebb csomagolást nem igényelnek. Nagy előnyük, hogy szállítás alatt – eltérően a többi puha, húsos gyümölcsöktől – kárt nem szenvednek s ezért a vasúttól, hajóállomástól távoleső, rendes utakon meg nem közelíthető helyeken való termesztésre is kiválóan alkalmasak. Miután a mogyorócserje már a tavasz legelső melegebb napjaiban virágzik, a mandulafa pedig ugyancsak a legkorábban virágzó növényünk egyike, ezért ezek a méhek – mint a gyümölcsfák virágjainak beporzását elősegítő igen hasznos rovarok részére szükséges első friss táplálékot, a nektárt szolgáltatva, ebben a vonatkozásban is ugyancsak nagy hasznot jelentenek.