Perlaky Lajos: A magány lélektana

A MAGÁNYOSSÁG, MINT TRAGIKUS ÉLETÉRZÉS.
Kierkegard szerint nincs félelmetesebb sors, mint u nagyvilágban egyedül élni.
Mindig, mindig egyedül lenni olyan nehéz!
Érezni, hogy senkinek sincs szüksége rám, senkinek sem hiányzom, senkinek se fáj, hogy nekem valami fáj, tudni, hogy millió és millió szív dobog körülöttem – és egy se az enyém!
Milyen nehéz egyedül lenni a szenvedés azon óráiban, amelyekhez még könnyeket sem adott a végzet vigasztalásul.
Seul, solo, alone, allein – ez a szó minden nyelven szívbemarkolóan hangzik. (Berlioz.)
Az ember próbálja ugyan berendezni életét emberek nélkül, amíg rájön arra, hogy az ember mindent nélkülözhet, csak embert nem...
Rájön arra, hogy egy ember számára az életben a legnagyobb ajándék – egy másik ember.
Vannak pillanatok, amikor a remete is kibúvik barlangjából.
Strindberg, a nagy magányos azt írja egy napon »Önvallomásaiban«: »Kocsira kellett ülnöm csak azért, hogy érezzem, hogy együtt vagyok az emberekkel«.
Maga Jézus is szerette és kereste az emberek társaságát, pedig ő volt a legmagányosabb magányos.
A magány félelme ősi, kiolthatatlan, mint a halálfélelem.