Kassák Lajos: Anyám címére

Ötven ​évvel ezelőtt jelent meg először s máig utoljára az Anyám címére, amely egyedülálló mű Kassák Lajos életművében, sőt az egész magyar esszéirodalom egyik páratlanul szép alkotása. Az író, akinek prózájából olyannyira hiányzik a líra, az ellágyulás, a személyes hang, talán ebben az egyetlen könyvben engedett szabad utat érzelmeinek, megnyitva szívét és lelkét, feltárva érzelmein átszűrt gondolatait. A mű fiktív levelek sorozata, melyeket Kassák édesanyjához, a Mutterkához írt, s ezek a lírai vallomások mintegy összefoglalják azokat a gondolatokat, amelyek Kassákot ez idő tájt, a 30-as évek közepén foglalkoztatták: a közelgő háború előszele, a fokozódó erőszak a világ minden táján, a szegénység, a nyomor, a művészet „elpolitizálódása”, az individuum, az emberi-művészi szuverenitás megtépázása. Kassák nemcsak gyönyörűen tud írni a szegény emberekről, hanem pontosan látja a szegénység megnyomorító, demoralizáló erejét, mely testi, szellemi posványba taszítja az embert. A polarizálódó világban, a hatalmi harcok közepette, ahol jövendő győzők és legyőzöttek néznek farkasszemet egymással, Kassák rendíthetetlenül őrzi személyes és művészi szabadságát, az „eszmének sem torreádora, sem áldozati barma” nem kíván lenni, mégis tudjuk, igenis „lecsatlakozott” ő is valahova: a szegény emberek, a dolgozó proletariátus oldalára, a kiszolgáltatottak, az elnyomottak mellé. Színes és gazdag ez a könyv, lírai vallomás a világról, és az emberekről, a művészetről; a száz éve született Kassák Lajos maradandóan szép alkotása.