Krúdy Gyula: Asszonyságok díja

Az Asszonyságok díja 1919-ben jelent meg először, s Krúdy Zsuzsától tudjuk, hogy az ő születésének örömére írta apja. Ha az öröm serkenti az írói alkotóerőt, nagyon örülhetett Krúdy az újszülöttnek, mert az Asszonyságok díja talán a legnagyobb és legösszetettebb Krúdy-regény. A Józsefváros és a Ferencváros tájairól és embereiről beszél benne az író, az Üllői útról, a Bakáts térről, kis mellékutcákról, templomokról, temetésekről és esküvőkről. Czifra János temetésrendező, aki évtizedeken át kifogástalan pontossággal igazítja el a józsefvárosi polgárokat utolsó útjukon - "felébred". Ő, aki eddig csak holtukban ismerte az embereket, rábukkan az élőkre, ahogy Szabó Ede e kötetbe foglalt tanulmányában találóan írja: "... valaki, aki eddig csak halottakként foglalkozott embertársaival, ráeszmél az élőkre, lakodalom, tor és keresztelő hármasságában az örömre, bánatra, szerelemre, szenvedélyre." A való világ és az álom, a cselekvés és az emlékezés egymásba játszik ebben a műben is, mint a "magyar Proust" többi műveiben. Az önmaga hasonmásával társalkodó temetésrendező kényszerül tudomásul venni ösztönélete jelzett titkait, elfojtott vágyait, s megérti az embereket is. ".. lélektani remekmű ez a könyv - jegyzi meg joggal Féja Géza -, Krúdy nemcsak Pest utcáin, a vidéki szállodákban, kocsmákban, kúriákban és parasztházakban volt otthon, hanem a lélek útjain és rejtekeiben is. A később divatossá vált mélylélektannak, úgy vélem, ez a legnagyobb magyar megnyilatkozása."

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.