Marczell Mihály: A bontakozó élet VI. A nevelés alapvonalai

Aki az ember belső vitalitásával foglalkozik, alapténynek ismeri fel, hogy az egyén életét és fejlődését igen sok tényező befolyásolja. Egyrészt bizonyos adottságok keresnek intenzíven érvényesülést, másrészt kívülről ható benyomások éreztetik formáló hatásukat. A csecsemő már magával hozza az emberré fejlődés lehetőségét. Megvan benne az az erőmennyiség és minőség, mely az élet fejlődési irányára erős befolyást gyakorol. Ezenkívül a milieu, a nevelés és a kegyelmi lelki hatás alakítja és tágítja, csodálatos horizontok megnyitásával, az ember lelkivilágát.
Ebből következik, hogy aki komolyan akar az ember lelki életével foglalkozni, annak ismernie kell az emberi természetet, a kívülről és felülről ható tényezők erősségét és jelentőségét. Ez az ismeret azonban nem lehet csak általános vagy elvont, hanem gyakorlati és az egyes lelkekre vonatkozó, vagyis egyéni megismerés. A nevelés tehát – legmélyebben – nem reprodukáló tudomány, hanem egyéni életet alkotó a priori – művészet. Ennek természetes következménye, hogy a jó nevelő semmiesetre se száraz szobatudós, hanem lelkét kiárasztó ihletett művész. Éppen ezért kell az igazi életet, a lélek életét, a lélek arcát formáló művésznek, a pedagógusnak: a) világosan megállapított és organikusan beágyazott elvekre építeni, b) olyan módszereket elsajátítani, melyek segítségével a gyermekben és serdülőben, az ifjúban és felnőttben, illetőleg öregemberben a tökéletes életet kialakíthatja. Az első megállapítás a helyes nevelés alapvonalait, a másik pedig annak gyakorlatát sejteti.