Király László: Miért nem esnek le a felhők? A problémamegoldó gondolkodás fejlesztésének lehetőségei a fizikaórán

A modern onkológiai gyógymódok kialakulása a századforduló tájékán kezdődött, amikor fejlődésnek indult az anesztézia, az antiszepszis, és egyre korszerűbbé váltak a sebészeti technikák. Ugyan annakidején a rákbetegség megállapítása a betegekben még joggal keltett rettegést (hatása máig sem ült el), mert valóban egyenértékű volt a halálos fenyegetéssel. Csak az 1920-as évekre tehető, hogy a sugárterápia alkalmazása lehetővé tette a daganatos betegségek palliatív (felületi, azaz tüneti) kezelését, a kemoterápia pedig az 1950-es években kezdett elterjedni. Ez idő tájt következtek be az első remissziók, ideiglenes javulások. Az 1960-as évektől vált gyakorlattá a több felől közelítő, úgynevezett multimodális gyógyítás, vagyis a többféle terápia egyidejű alkalmazása, ami napjainkra olyannyira fejlődött, hogy a rákbetegek kezelése már viszonylag sikeresnek mondható. Bizonyos betegségekből, mint pl. a Hodgkin-kórból, a betegek 90%-a felgyógyul. A rákbetegek pszichoszociális (lelki és társadalmi körülményeit egyidejűen figyelembe vevő) megközelítésének és kezelésének kezdeti időszakát a széles körű, tapasztalatszerző kutatómunka jellemezte. Az alapvető kutatások lassan mélyültek el, például a haldoklókkal, a terminális gondozással kapcsolatban.