Simon V. László: Mauritius, a paradicsom

„Különös könyvet vehet a kezébe a Tisztelt Olvasó. Mauritius szigetéről szól, és Simon V. László írta. Magát a szerzőt pedig minden bizonnyal Rejtő Jenő írta. Régóta sejtettem, hogy ő Fülig Jimmy reinkarnációja. Ilyen ember, mint ő ugyanis nincs, nem is lehetséges. Volt már mérnök, professzor hokibajnok, a szorító réme, riporter, föltaláló, világutazó, csempész, vagány, sajtófőnök, menedzser és moralista, író, jégpapa, filmes, autóversenyző, tréner, betegápoló és filozófus. Nevében a V nem betű, hanem szám: föltehetően azt rejti, hogy mint Ötödik Simon volt már pápa is, vagy király. Barátai és titkos ellenségei (nyílt ellensége nincs, azt senki sem meri kockáztatni) értetlenül állnak a Simon-jelenség előtt. Amíg úgy tűnik, hogy a legtöbb átlagember igazat beszél s közben hazudik, Ötödik Simonnál azt hisszük, hogy hazudik s közben a színtiszta igazat mondja. Ez az érzékcsalódás onnan van, hogy elképzelni sem bírunk már egy ennyire sokszínű és kalandos életet. Amit ugyanis egy őrült kamasz, de még egy Rejtő is csak álmodni mert, az Ötödik Simon megvalósítja. S teszi ezt egy olyan országban, ahol a tapasztalat s a közfelfogás szerint "nincsenek lehetőségek".
Nos vannak.
Legalább is az ő számára.
A titka pedig az, hogy kb. száz megatonnával több energiával rendelkezik, mint egy normális halandó.
Gyermekkori barátok vagyunk. Mindketten abból a körből kerültünk ki, melyet az irodalomtörténet és a kriminalisztika úgy regisztrál, hogy "zuglói vagányok". Mégis ha egy jó beszélgetésre akarunk összejönni, Simon Lacinak arra van szüksége, hogy előzőleg legalább kétszer megkerülje a Földet, hogy ily módon egy kissé lefárassza magát. De még ilyenkor is olyan, mint egy robbanásig feszült reaktor: fizikailag érezhető rádióaktív vibrálás marad utána a levegőben, és a salátaleveleket ajánlatos gondosan lemosni. Ha feltevésem alaptalan s kiderülne, hogy őt mégsem Rejtő Jenő, hanem egy húsvér anya szülte, azt csak egy módon tudom elképzelni: világra jövetele után nem felsírt, hanem harsányan felröhögött, azonnal kirohant a szülőszobáról, azóta száguld, és nem sikerült még senkinek sem megállítani őt.” Müller Péter