Georg Wegener: Egy világjáró emlékeiből

Részlet

Csodálatos és mélységesen megragadó a hajóút San Franciscóból Apiába, a leghatalmasabb világtengeren keresztül, amelynek mérhetetlen síkjához képest az Atlanti-óceán szinte beltengernek tetszik.
Amikor Amerika partja, a Golden Gate (Aranykapú), elmosódik szemünk elől, ég és tenger egybeölelkezik és mi ennek a bezáruló végtelen körnek a kellős közepében lebegünk napokon és éjszakákon át: úgy érezzük, kiszakadtunk az emberi élet közösségéből. A Sandwich-szigeteken kívül semmiféle föld nem szakítja meg a szemhatárt Szamoáig. Hajóval sem találkozunk - hiszen oly kevés hajó szántja ezt a végtelen vizet. Mélységes, tökéletes magány vesz körül - magány, amely annál rejtelmesebben hat reánk a napok múlásával, mert csupa ragyogó fényből és színpompából szövődik.
A Csöndes-óceán a Térítők között, és abban az évszakban, amikor mi hajózunk rajta - májusban - a Térítőktől északra is, megérdemli a nevét. Simán, mint valami fényes fémtükör terül el a tenger mozdulatlan síkja körülöttünk. Ha megborzong is, csak enyhe fodrokat gyöngyöz a beláthatatlan víztömeg, hogy annál csodásabb és kápráztatóbb színremegésben tükrözze az éter sugarait s a kergetőző felhők árny- és fényjátékát...