Ambrose Bierce: Bagoly-folyó

Ambrose Gwinett Bierce, a 19. század végi – 20. század eleji Amerika egyik kiemelkedő prózaírója, mondhatni szükségképpen koronázta életművét egy olyan – azóta is gyakorta hivatkozott, idézett – aforizma-gyűjteménnyel, melynek Az Ördög szótára címet adta, s amelyben az alábbi meghatározását nyújtotta a realizmusnak: "A természetleírás művészete, ahogy azt a varangyosbékák látják. Egy vakond által festett tájképet elöntő báj, vagy egy történet, melyet egy zöld araszoló hernyó írt". S bár biztosan ironizált a szerző, egy bizonyos: ő másfajta novellákat vetett papírra. Hátborzongatóan izgalmasakat, ördögien kegyetleneket, lélektanilag egyszersmind kíméletlenül pontosakat. Bierce-nek szó szerint félelmetes humora van, melyet elbeszélése válogatja – nevezhetünk morbidnak, gonosznak, groteszknek, keserűnek, szenvtelennek is. Minden helyzetnek meglátja vagy megteremti a fonákját, és alighanem egyetlen dolgot tisztel csupán – az íráson kívül persze: a halált.
Nem az egyes ember halálát, mert azt a természettudós pontosságával és hűvös objektivitásával írja le, hanem a halált, amely minden esetben győzedelmeskedik. Ezért is választja novellái zömének témáját a polgárháború eseményeiből, kötete mégsem válik egysíkúvá, unalmassá. Bierce ugyanis kimeríthetetlenül ötletes a fenyegető közeli halál elkerülésére tett erőfeszítések kudarcának bemutatásában, megérzékítésében. De könnyed anekdotázása sem ment a borzalmaktól, az akasztófahumortól Bierce erőteljesen megformált szövegei végső soron az élet abszurditásainak felismerésére késztetik olvasójukat.