J. L. Hardy: Elveszett lelkek

„Szélsőségek országa. Nyáron elviselhetetlenül meleg, télen farkasordító hideg. A hegyvidék terméketlen és kopár, a síkságon bőség. Néhány nagyobb városa, - melynek csak egy-két uccája nagyvárosi, - bizarr látványt nyújt. Modern háztömbök és középkori várkastélyok egymás mellé építve, a legújabb tipusu automobilok száguldása és a régi formájú ökrös szekerek cammogása, a Bond Street férfi divatját utánzó járó-kelők és az ősi népviseletükben dolguk után siető parasztok. Századokon keresztül kis számú, de kultúrált arisztokrácia erős kézzel kormányozta a nyugtalan természetű népet, mellyel azonban a szomszédokkal való örökös villongás után végül is egységbe forrt. Kevés országút és vasútvonal. A gyakori ellenséges betörések - mert a nép vad volt és belekeveredett mindenféle háborúba - megtanították őket, hogy az utak gyakran nagyobb hasznára vannak az ellenségnek, mint saját maguknak. A háborúban tanusított bátor magatartásuk mellett a mideuraiak - nevezzük így ezt a népet - holmi vad harcmodortól sem riadtak vissza és szakértők voltak komiszságokban. Csapataik, ha szabad prédájuk lett egy-egy országrész, úgy elpusztították, hogy nincs nép a világon, mely alaposabban el tudta volna végezni ezt a pusztítást. Külön módszerük volt az ellenséges civillakóssággal való bánásmód tekintetében. Nyelvüket odaszegezték az asztalhoz és azután felgyújtották fejük fölött a házat.”