Julius Evola: A rasszok és a tradíció

A rasszgondolatot, ahogyan az a fasizmus ideológiájában meg­jelenik, nem szabad úgy felfognunk, mint egy olyan szaktudo­mányt, amely többé-kevésbé az általános antropológiával vagy a néprajzzal határos; de úgy sem, mint a társadalmi higiéné egyik fejezetét (ahogyan Itáliában különböző, olykor konjunkturális szempontok által meghatározott, célszerűségi okokból megfo­galmazták).
A fasiszta rasszelméletet egyrészt politikai értelem­ben, másrészt egy új általános világnézet és egy új szellemi maga­tartás értelmében kell felfognunk. Ha ez a magatartás követke­zetes, akkor több olyan területen is érvényesülnie kell, amelyek többségének a legutóbbi időkig – vagyis a tegnapig uralkodó racionális és pozitivista szemlélet idején – ilyen kérdésekhez állí­tólag semmi közük sem volt, és nem is lehetett. A fasiszta rassz­gondolatnak kétségtelenül van egy sajátos, tisztán biológiai és antropológiai aspektusa; mégis – különösen annak a módnak következtében, ahogyan a rasszproblémát Itáliában fel kell vetni – ez az aspektus csak egy általánosabb felfogás és elmélet kere­tében válik értelmezhetővé. A fasiszta rasszelmélettel — ahogyan a nemzetiszocialistával is – egy bizonyos világnézet helyébe egy másik kerül, amiből az következik, hogy a szakterületek egész so­rában sajátos és pontos módszertani alapelvek lépnek érvénybe. Magasabb formájában a fasiszta rasszelmélet szellemileg és kul­turálisan is: forradalmi eszme. Úgy tekinthető, mint egy „mí­tosz”– mint egy korszak teremtő erőinek és fejlődésének kristá­lyosodási pontja.