Koch Sándor: A sejtbeszéd nyelve

Ahogyan Koch Sándor, a vaccina-fejlesztő, alapkutatóként túllépett a „gyári” kutatómunkán, úgy lépett túl Koch Sándor, a tudós, szűkebb, sőt tágabb szaktudománya keretein. Erre mindenekelőtt szenvedélyes nevelői alkata és rendkívüli műveltsége tette képessé. Sereglettek köré az (önkéntes) tanítványok, de a legmagasabb rendű „tudományos ismeretterjesztésből” is bőven kivette részét; kultúrfilozófiai esszéit tízezrek – talán százezrek – olvasták és olvassák. Mindez (valamint az, hogy fölényes áttekintésű intellektusában – de iróniájában és szókimondásában is – valósággal megtestesítette a független értelmiségi ember létformáját), nem vált „karrierje” javára a rendszerváltás előtt: bár nem brutálisan de határozott kézzel mellőzték, orvosi katedrát, akadémiai tagságot nem kapott. (Az ELTE azonban meghívta címzetes professzorának.) Szerencsére számtalan barátja és tanítványa, s legfőképpen nagyszerű felesége: Ilona asszony mindig tartotta benne a lelket. Életművéért a (lassan) depolitizálódó Akadémia 1998-ban „Eötvös-koszorú”-val tüntette ki. (Jellegzetesen „kochi” értékelése szerint: öt évtized után tapintatosan elvették addig megőrzött szüzességét.)
Jelen munkája, ami élvezetes, noha a maga könnyed tömörségével korántsem „könnyű” olvasmány, az életjelenségek olyan távlati összefüggéseit villantja fel, melyekkel az olvasó hasonló perspektívából nézve ritkán találkozik.