Magyar Bálint: A Magyar Színház története (1897-1951)

„A történetírás régebben annyit jelentett, hogy valamit, ami elmúlt, elpusztult, felkutattunk, a tört cserepeket összeszedtük, a hiányzókat hozzáképzeltük, és rekonstruáltuk belőlük az egykori korsót vagy társadalmat. Amióta azonban a történetírás tárgya egyre közeledve elért bennünket, megnövekedett a felelősségünk is. Olyasmikről írunk, amiknek tanúi voltunk, és olyanok számára – többnyire –, akik már mindennek nem lehetnek tanúi. A Magyar Színház 1951-ben szűnt meg, átalakított épületében ma a Nemzeti Színház játszik. Nemzedék nőtt fel anélkül, hogy tudna az erzsébetvárosi szemétdombok helyén felépült egykori Magyar Színházról, Törzs Jenő, Darvas Lili, Titkos Ilona, Csortos Gyula, Beőthy László egykori otthonáról. De mi, ha írunk róla, nemcsak az egykori liliommintás, bordó brokát előfüggönyt látjuk, a mainál szűkebb előcsarnokot, a valaha divatos páholysort, de halljuk a hangokat is, a színészekét a színpadról, A sasfiók, a Peer Gynt, az Oroszország, a Csókról csókra, a Játék a kastélyban, a Danton halála, az Olympia színpadáról, még itt cseng a hangjuk, akár a kritikusoké, a maiak által „nagy”-nak nevezett generációé, hiszen az ifjúság cifra nyomorúságában tíz fillérrel a zsebünkben, de közöttük ülhettünk a nézőtér első sorában. Tudjuk, hogy az üzleti újságírás szorításában írtak, de azt is tudjuk, hogy emellett hangot adhattak saját véleményüknek. Az egykori szemtanú feladata kielemezni ebből a paradoxonból a színház múltjának igazi képét. Ne csak újságokból szedegesse össze értesüléseit, hanem szűrje át saját emlékezésein, emlékeit pedig ellenőrizze régi okmányokból, hogy elkerülhesse a történészre álnokul leselkedő csapdákat.”

Címlapján ajándékozási bejegyzéssel.