Kosár
Körülbelül esztendeje annak, hogy egy szerény megjelenésű könyvet hozott nekem a posta. „Soproni Képeskönyv” – olvasom a címlapon. Lapozgatni kezdek benne: először csak úgy találomra, ahogy az ember egy kezébe került könyvet a közepén felüt. Nézegetem a képeket, egyiket a másik után, lapozok előre, lapozok hátra, kezdem most már az elején; egyszer csak arra eszmélek, hogy már jó órája forgatom a könyvet és csak nem tudok betelni azzal a családias, barokk-rokokó hangulattal, mely Sopron sajátja és amelyet a képek híven, szinte tökéletesen vetítettek elém.
„Soproni Képeskönyv...” – olvastam ismét a címlapot, mikor végre kikerült kezemből a könyv. És nyomban felvetődött bennem a kérdés: hol van az a budapesti képeskönyv, amely a mi városunk, a milliós főváros szépségét, éltét méltóképen mutatná be? Miért hiányzik ez még ma is? Vajjon a régi és az új Budapest: a törökuralom emlékei, a barokk és rokokó korának templomai és lakóházai, a történelmi stílusok újjáéledésének idejében emelt pompás középületeink, páratlan fürdőink, és végül a mai Budapest világvárosi élete nem adnak-e száz és száz megörökítésre érdemes témát? A multat és a jelent képbe rögzítve s a képeket könyvbe gyüjtve nem bontakozik-e ki egy olyan nagyváros képe, mely multjára és jelenére büszke lehet?
