Pest-Buda közvilágításának kezdetei a XVIII. század utolsó harmadára tehetők. Az első utcai lámpák olajmécsesek voltak, és először Budán jelentek meg. Bádogból készültek, kanócuk kócból volt, fényük gyatra világítást adott, mégis ezek voltak az első utcai világító eszközök. A XIX. század közepén számuk elérte a 2244-et. Ebben az időben már számos kísérletet tettek a gáz világításra való felhasználására. Néhány vagyonosabb polgár és kereskedő házának falán feltűntek a gázlámpák, majd az 1837- ben megnyílt Nemzeti Színház világítását saját házi készülékben fejlesztett gázzal oldották meg.
Buda és Pest magisztrátusai az 1840-es évek elején kezdtek foglalkozni a közvilágítás kérdésével. Ebben az évtizedben több vállalkozó társaság is pályázott, hogy elterjeszthesse a közvilágítást Pest-Budán.