Karch Pál: Pest-Buda katonazenéje 1848-ban (Katonazenekarok és karmesterek)

A XIX. század kultúrtörténetének egyik feltárásra váró fejezete a katonazene szerepének és helyzetének ismertetése, helyének megjelölése az ország zenei életében. A katonazene elválaszthatatlan a század háborúitól, de jelentősége növekszik az évtizedek folyamán a zeneművek közvetítésében, a különböző társadalmi megmozdulásokon történő közreműködésben. Mintegy összekötő kapocs szerepét tölti be az államhatalom fegyveres ereje, a hadsereg és a polgári társadalom között.
A század zenei eseményeivel foglalkozó hivatalos zenetörténetírás nem ismerte fel a katonazene szerepét a zenei kultúra széles körű terjesztésében. A zenekritikusok az egyes zeneművek keletkezését méltatták az operaszínpadok és hangversenytermek világában, de – a kor társadalmi felfogásának megfelelően – édes-keveset törődtek azzal a hallgatósággal, amely vágyódott a zene élvezete után, azonban színházba, hangversenyre nem juthatott el. Ennek részben gazdasági okai voltak, részben a helyi adottságok nem tették ezt lehetővé. A zenedarabok megismertetése a szélesebb néprétegekkel a katonazene feladatává vált, amely a megfelelő fejlődés útján már az 1830-as években a zenei tömegkommunikáció hasznos, mondhatni egyetlen eszköze lett.
A hadtörténészek számára a katonazene legfeljebb egyes ütközetek leírásánál, mint lelkesítő tényező jelentkezett. Az egyes alakulatok felállítását, szervezetét, hadjáratait és a katonaélettel egybefüggő eseményeit ismertető ezred-történetek, amelyek Ausztria – Magyarországon már az 1840-es években kezdenek megjelenni, a legritkább esetben emlékeznek meg az ezred zenekaráról, annak egyes városokban, helyőrségekben betöltött kulturális működéséről.
A hivatásos történetírás mostoha elbánása ellenére a múlt század első felében a császári-királyi hadsereg zenekarai hatalmas fejlődésnek indultak. A napoleoni háborúk befejezése (1815) és az 1848-as események közötti időszak több, mint 30 éves békét jelentett. A hosszú békeperiódus velejárója, hogy a színpompás egyenruhát viselő hadsereg a kiképzés során akaratlanul is az alaki gyakorlatokra helyezi a hangsúlyt. Egy-egy kiképzési év csúcspontja a dísz-szemle, amelynek fényét az uralkodó vagy az uralkodóház valamely tagjának megjelenése csak fokozza. A szemle legkiemelkedőbb eseménye a csapatok elvonulása a harsogó tábori zene hangjaira. A katonai ünnepségek rendszerint díszebéddel folytatódnak, ahol az előkelőségek és a tisztikar számára az ezred zenekara asztali muzsikát játszik. Este pedig zenés takarodó és fáklyás menet zárja be az ünnepségek sorát, amikoris a helyőrség főbb tisztjeinek lakása előtt a zenekar szerenádot ad.