Libuse Moníková: A homlokzat. M., N., O., P., Q.

Előfordult ​már a világirodalomban, hogy valaki nem szülő-, hanem választott hazája nyelvén írott művel szerzett magának hírnevet. Joseph Conrad vagy Elias Canetti után sikerült ez a cseh Libuše Moníkovának is, aki emigrációban, németül írta meg A homlokzat című könyvét, melyet már tíznél több nyelvre fordítottak le mint a századvég egyik posztmodern, európai nagyregényét.
A bizarr humorú pikareszk regény négy hőse – két szobrász és két festő – a friedlandi kastély homlokzatát restaurálja az 1980-as évek elején, s bár eleinte nem történik velük semmi különös – tolakodó turisták ellen, az állványzatról malter-munícióval vívott csata például még nem a világ! –, munkájuk tárgya: a Wallenstein-kastély mindinkább a közép-európai kultúra gyűjtőlencséjévé válik. Rajta keresztül alkalmunk van szellemes eszmefuttatások, fantasztikus víziók, groteszk minidrámák s a mindennapok abszurd fonákjának sűrű szövevényét látni – az írónő nem hoz szégyent mesterei: Hašek, Hrabal és Kundera nevére.
Az első rész végén hőseinket meghívják Japánba, ám kalandok sora Szibériába sodorja őket meg a hozzájuk csapódott luxemburgi fiatalembert – a boksz és az „erősebb nem” hívét –, valamint titkos ideálját, a bávatag biológust. A fantasztikus odisszea végén hazavergődnek Friedlandba, s kezdhetik elölről a restaurálást.