Kosár
Akinek vannak barátai... boldog ember az. A szeretnivaló útitársak, sokféle jóságuk egyikeként, képesek kivételes gyöngédséggel figyelmeztetni arra is az embert: eljár lassan felette az idő. Mert összegyűjtött művek (zsengéktől a vállalhatóbbakig) ilyenkor számláltatnak kötetbe.
Majsai Tamás, tudós barátom, hatalmas munkával összeszedett mindent, amit tudott életem elmúlt hatvan éve alatt született írásaimból. Három kötetbe csomagolta ajándékait: az elsőben (tudós vagy kedves) munkatársaim, barátaim dolgozatai (ez a „trilógia” legértékesebb része, rejtett kincsem), a második és harmadik kötetben sok száz oldalon pedig az, amit tőlem válogatott.
A könyvek élén az ő hatalmas laudációja, amelyet elragadtatással olvastam, míg rá nem ébredtem, hogy mindez nem csupán nekem, hanem rólam szól. Ekkor kicsit megijedtem, restelkedtem, és azóta csak négykézláb merek elmenni barátaim ablaka alatt. Ezért (is) tiltakoztam ötlete ellen, hogy adjuk ki a köteles tiszteletpéldányoknál nagyobb számban az egész háromkötetes művet. Köszönöm Majsai Tamás barátom hatalmas munkáját és azt a gráciát, mellyel a végén elnézően megengedte, hogy Ágnes és Róbert tanácsait (nekik is hálás köszönet) megszívlelve kiválogassam azt a majdnem négyszáz oldalnyi anyagot, melyet (talán a hajdani háttér ismerete nélkül is) megért a mai olvasó.
Szeretettel és sok-sok köszönettel Évának ajánlom a kötetet, aki a szamizdatban megjelent első Napló- és Beszélő-írásoktól kezdve mindmáig írásaim első olvasója és kritikusa.
Budapest, 2011 decembere elhúzódó sötétségében, a világosság eljövetelében reménykedve
Iványi Gábor
