ANTIK-VARIA / Dedikált könyv kategória termékei
Kosztolányi Ady-komplexuma. Filológiai regény

: Kosztolányi Ady-komplexuma. Filológiai regény

Kiadás:

Budapest, 2012

Kiadó:

Balassi Kiadó

Kategóriák:

Dedikált könyv Irodalomtörténet

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

385 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9789635068791

tartalom:

Közkeletű vélekedés, hogy Kosztolányi egész pályáját végigkísérte az Ady árnyával való küzdelem, s Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endréről című, 1929-ben publikált vitairatában, illetve pamfletjében csak azt mondta el, amit mindig is gondolt Adyról. Tehát le akarta taszítani költőtársát arról a magaslatról, ahová a kultusz emelte, s elégtételt próbált venni a sérelemért, amelyet pályája elején elszenvedett tőle. Csakhogy többször is írt Adyról, és nincs okunk feltételezni, hogy Kosztolányi kizárólag 1929-ben mondta volna el igazi véleményét.
A magyar irodalmi élet egyik máig eleven botrányáról szól e kötet, amelyről már rengeteget írtak, sok indulattal, de kevés tárgyismerettel. Arra vállalkozik, hogy feltárja Kosztolányi folyamatosan változó viszonyát Ady művészetéhez, és ennek legfontosabb következményeit a saját alkotói gyakorlatában, illetve a kortárs irodalmi életben. Jóllehet Az írástudatlanok árulása áll a középpontban, igen tanulságosnak mutatkoznak az előzmények is. A könyv a rendelkezésre álló szövegek alapján reonstruálja a meglehetősen szövevényes történetet. A régi dokumentumokból és azok kommentárjaiból egy izgalmas „filológiai regény” kerekedik ki.

leírás:

Dedikált példány.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!