Kosár
Alapvetően pesszimista vagyok, hogy boldoggá tehessen minden csalódás. Ezért arra érzek mennybéli ösztönzést, vagy ördögrugdosást, hogy szüntelenül tegyek valamit s nyomban arra, hogy könnyű szívvel átlépjek ezen a valamin. Persze, a „csalódás öröme” nagyon illanó (de hát, mi nem az?) Hanem a boldogságnak, az örömnek van egy csalfa tulajdonsága: emlékeinkben és reményeinkben foglal helyet. A mindenkori jelenünkben ritkán érhető tetten. Ha jelenünk múlttá vált, alattomosan megjelenik, ha jövőnk jelenné, hűtlen szeretőként eltűnik. Ha a boldogság és az öröm netalán még emlékeinktől és reményeinktől is távol tartja magát, akkor jelenünk sincs, mi magunk sem vagyunk. Ne is számítson ránk a Statisztikai Hivatal. Amit életnek nevezünk, annak még itt vagyok, bármilyen kiismerhetetlen is – mert nem tudok csinálni mást, csak mindig mást – szavakkal is festek és képekkel is beszélek, miközben csalódásaimra várok.
(Bertalan Tivadar)
