Pünkösti Árpád: Vörös vándorlámpás

A publicisztika könnyen elavul, ez az ára annak hogy szorosan kapcsolódik az emberek napi izgalmaihoz, hevesebb érdeklődést vált ki, mint más műfajú írás szokott. Különösen az utóbbi időben végbement közéleti változások következében fakulhatott meg egy-egy riport valóság feltáró merészsége, egy-egy kérdésfelvetés célzatossága. Pünkösti Árpád riportgyűjteménye nem fakult meg. Részben azért nem, mert mindig egy-egy emberre tapadt rá a figyelme, annak sorsát, helyzetét, megnyilvánulásait írta le, s a megjelenített életanyag nemcsak valami aktuális társadalmi vagy politikai vélemény szemléltetését szolgálta, hanem önálló atmoszférája támadt, s némelyik akár novellaként is olvasható. S minthogy pontos híradások ezek a riportok sokakat érintő jelenségekről, folyamatokról, a kor dokumentumai lettek. Hatásukhoz hozzátartozik, hogy ha megváltozott is mára a nyilvános vélekedés a Pünkösti által gyakran feltárt káros előjogokról, előítéletekről, még nem változott meg eléggé ez a társadalmi gyakorlat, mely kitermelte őket. A kötet első ciklusában a legszemélyesebb gondok, tragédiák, vagy egyszerűen csak groteszk helyzetek érzékeny, egyszersmind tárgyilagos krónikása Pünkösti Árpád, akinek van szeme a szülő nélkül felserdült gyermekekre, az otthoni környezetében is bestiális katonatisztre, vagy például az itt felnőtt, majd visszahonosodott görögök furcsa "magyarságára" s van szeme az öngyilkosok búcsúleveleire. A második ciklus a társadalom és az egyén, a hatalom és az egyén összeütközését kiséri figyelmmel. A címadó riportregény pedig (fiktív helyszínnel, nevekkel) a középszintű vezetők egymás közötti, személyeskedő csatározásairól ad képet.

dedikált példány