N. Fülöp Katalin: A magyarországi nemzetiségek hímzésmintái

A magyarországi nemzetiségek hímzéseiből készült válogatás a kézimunkázóknak kínál újabb választékot. Hazánk lakosságának mintegy 4-5%-a nem magyar anyanyelvű. E kisebbségben élő lakosság elődei főként a török hódoltság után telepedtek le a harcok során elnéptelenedett területekre a XVII. század végétől kezdve; legtöbben a XVIII. század folyamán. De élnek németek már a középkor óta is Nyugat-Dunántúlon és Nagybörzsönyben.
A németek aránya kb. 2,5%, ők vannak a legtöbben; a délszlávoké kb. 1%, a nyugati szlávok közül a szlovákok száma számottevő még, a románoké kb. 0,3%.
A németek nem hímeztek sokat, inkább csak a házbeli textileket; a ruhákat alig. A délszlávok – e névvel jelöljük a horvátokat, szerbeket, szlovéneket – sokat és jellegzetesen hímeztek. Különösen a déli Duna és a Dráva menti horvátok – egyik jelentős csoportjuk a baranyai, bácskai sokácok – még e század elején is maguk szőtték, és hímzéssel is díszítették ruhadarabjaikat, a felsőruhaként is viselt ingeket, pendelyeket. A szlovákok képviselik a gyűjteményben az új népi hímzőstílust, nevezetesek az olcsó, gyári alapanyagból varrt és színes hímzéssel díszített pruszlikok, ingek, kötények, főkötők napjainkig élő viseletéről. A békési, néhány határ menti faluban élő románok hímzéseiből régies, fehérhímzéses lepedőket választottunk, viseletük a századforduló idején már polgáriasodó.
A gyűjtemény lapjai bizonyítják, hogy ahogy a hímzéstechnikák, a hímzésminták sem csupán egyetlen népé vagy egyetlen időszaké. Térben és időben messze terjedt, ismerős minták változatait éppúgy megtaláljuk a nemzetiségek hímzései között, mint az esetleg drága korábban kedvelt, de már nem alapanyag, díszítmény ügyes helyettesítéséből kialakult mintákat. A gyűjteményben közölt minták eredeti darabjait a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi, néhány a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumé.

28 nagyalakú mintalap papír tokban.