Mi Európaiak

Úgy érzem, nem lesz felesleges, ha néhány sorban megmagyarázom, miért és hogyan jött létre ez a könyv, mely nemcsak nálunk számít újdonságnak, de, tudomásom szerint, az angoloknál és franciáknál sem jelent meg ehhez hasonló kísérlet: kiválasztani az utolsó két-három év tanulmány-rengetegéből néhány jellemző esszét, melyek egyrészt érzékenyen mutatják, mi foglalkoztatja ezekben a váltólázas esztendőkben Európa legkiválóbb szellemeit, másrészt irányt mutatnak a jövőre nézve. A „Mi, európaiak" a lehető legheterogénebb könyv: írói között találunk metafizikusokat (Peter Wust, Gabriel Marcel), kultúrfilozófusokat (J. Huizinga, Jacques Maritain), történészt, aki időnként regényt is ír (Hilaire Belloc), regényírót, aki néha hátatfordít a regénynek és lírai pamfletben méltatlankodik (Georges Bernanos), s végül egyházi diplomatát, aki ma Szent Péter utóda; de a kötetben közölt tanulmányok is heterogének: mi köze a civilizáció válságának Nagy Szent Albert példájához, a nő metafizikai hivatásának az „ismeretlen Angliához", a francia hivatásnak és öntudatnak a mai kultúra játékeleméhez vagy a hithez és hitetlenséghez? És mégis, alig van tanulmánykötet, mely egységesebb lenne a „Mi, európaiak"-nál: bármilyen nemzethez tartozzanak is írói, öntudatos hangjuk, lelkiismereti komolyságuk, széles látókörük ugyanarra a síkra emeli őket; ugyanígy, ha valaki figyelmesen elolvassa ezeket a tanulmányokat, érezni fogja, hogy – bármilyen távol esnek is egymástól, tárgyukat tekintve – valami összeköti őket, s egymást kiegészítve egészet alkotnak.