Vajda László: Legújabb és legteljesebb általános levelező. Önügyvéd és házititkár

Embertársainkkal beszéd útján érintkezünk és pedig vagy élőszóval, vagy írásban. Élőszóval akkor, ha az illető, a kivel beszélni akarunk, jelen van, írásban pedig akkor, ha távol él tőlünk. a beszédnek ez a módja a levelezés. A ki a társadalom tagja, annak számtalanszor van szüksége arra, hogy levelet irjon. A jó levél fogalmazásához azonban nem elegendő az írás-olvasás tudománya. Mert igaz ugyan, hogy az a legjobb levélíró, a ki úgy ír, a hogyan beszél, de azért még sem lehet leírnunk mindent, a mit élőszóval bátran kimondhatunk. Mert az írásnak nagyobb a súlya, mint a kimondott szónak. Beszéd közben rögtön helyreigazíthatjuk, megmagyarázhatjuk azt, a mit az, a kivel beszélünk, félreértett, vagy zokon vett, de az írott szó maradandó, azon utólag már hiába változtatunk.
Ezért a legelső kelléke a jó levélnek, hogy értelmes, világos legyen. A ki elolvassa, rögtön megértse, hogy mit akartunk írni és semmi esetre se érthesse félre. Gondolatainkat rövid mondatokban fejezzük ki, mert a túlságosan hosszú mondatok többé-kevésbé érthetetlenek. Kerüljük a szószaporítást, igyekezzünk azt, a mit közölni akarunk, lehetőleg egyszerűen, természetesen kifejezni, mellőzzük a czifra, de semmitmondó szóvirágokat, mert csak az egyszerűség és keresetlenség kelti az olvasóban az őszinteség benyomását. Már pedig azt csak nem akarhatjuk, hogy a kinek levelet irtunk, azt higgye, hogy valami csűrő-csavaró, vagy pláne hazug emberrel van dolga, a ki jókedvű, kárörvendő, a mikor részvétlevelet ír, vagy pedig irigy és rosszakaratú, mikor szerencsét kíván boldogságunkhoz ...
 

Kötése laza.