Várkonyi Nándor: Magyar Dunántúl. Táj és nép

„Itt voltak s vagynak legfőbb városaink, itt laktak minden királyaink, itt volt mindenkor a nagy magyar világ, itt volt s vagyon a népnek színe” – Írja Berzsenyi Dániel a szülőföldjéről, a szép Dunántúlról. Erről a tájról szól Várkonyi Nándor könyve is, a tájról, ahol az árpádkori birodalom emlékei a legszámosabbak, hagyományai a legélőbbek, ahol a magyarságnak olyan színes kultúrájú s fajilag is sajátos hajtása él, mint a göcseji vagy ormánsági parasztság. Várkonyi a dunántúli ember szerető kezével bontja ki és mutatja fel mindazt a sok szépséget és értéket, amit ez a festői földdarab rejt ölében: Fölvonultatja a hatalmas geológiai erőket, melyek ezt az egyéni rajzolatú tájat kialakították, bemutatja azokat a tényezőket, a szeszélyes éghajlatot, a növény- és állatvilágot, amelyek között itt népek s nemzetek sorsa alakult. Majd lelkes természetbarátként végigvezet a Dunántúl változatos tájain, s hogy jobban éreztesse velünk a vidék hangulatát, idézi a dunántúli költők szavait.
De előadása akkor válik lebilincselően érdekfeszítővé, midőn a Dunántúl tarka történelmét mondja el, kezdve a keltáknak, rómaiaknak, hunoknak, avaroknak a dunántúli térben egymást felváltó jelenésein s folytatva aztán a magyarok honfoglalásán, akik tudvalevőleg a legnagyobb zömmel épp ezt a tájat szállták meg s így a szentistváni birodalomnak is sokáig itt volt a súlypontja. Török hódítás, német dúlás – a szerző a nélkül, hogy unalmasan elismételné a történelem közismert eseményeit, sok-sok érdekes új adattal, új szempontok szerint rajzolja elénk mindazt, ami a magyarság közös történelmében sajátosan dunántúli. Sajátosan dunántúli s mégis teljesen magyar: e könyvből nemcsak a magyar Dunántúlt, hanem egész magyarságunkat is megtanuljuk jobban ismerni.