Az emberiség történetének szomorú napjai és évei azok, amikor Földünk valamely részén pestisjárvány ütötte fel a fejét. A pestis ellen elsősorban karanténnal igyekeztek védekezni, akik pedig tehették ritkán lakott helyekre menekültek egy-egy járvány felbukkanásakor. Így volt ez Magyarországon és Erdélyben is, amelynek járványtörténetéből a neves orvos- és művelődéstörténész, Vekerdi László most egy szeletet tár elénk, amely a nagy pestisjárványok egyik utolsó nagy időszakáról, a 18. századról szól. Járványtörténeti kutatásából egy részlet már megjelent 1969-ben a „Kalandozás a tudományok történetében” című munkájában, magyarázó jegyzetek nélkül. Jelen kötet a szerző teljes kutatási anyagát tartalmazza, az azokhoz kapcsolódó jegyzetekkel, forrásmegjelölésekkel együtt. A kötet függelékében a magyarországi és erdélyi pestisjárványokra vonatkozó főbb forrásmunkák, dolgozatok könyvészeti adatai kerültek közlésre. A kötet szerzője igyekezett minden fontosabb egykorú forrást összegyűjteni, s átnézni ahhoz, hogy képet tárjon elénk erről a korszakról. Munkája orvostörténeti, helytörténeti, demográfiai szemponthól egyaránt alapos, jegyzetei pedig lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy a téma iránt érdeklődő kutatók egy-egy terület részletesebb adatsoraiba is betekintést nyerjenek.
TÖRTÉNELEM / Erdély kategória termékei
Vekerdi László: Magyarországi és erdélyi pestisjárványok a XVIII. században. Járványtörténeti bibliográfiai függelékkel
Kiadás:
Budapest, 2009
Kiadó:
Magyar Tudománytörténeti Intézet Magyar Orvostörténelmi Társaság
Kategóriák:
Erdély Magyar történelem Egészségügy
Terjedelem:
94 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9789639276826