Megvilágosodás, lepelhullás. Így jellemezhetnénk talán leginkább ezt a tényfeltáró forrásművet, mert nem befolyásolja álszent „erkölcsösség” vagy megbotránkozás, semmiféle tudatos hiedelem, legyen az bármennyire is bevett és általános a mai világban. Szerzője a nemiségtörténet elhivatott kutatója, aki a szerelem és a szeretkezés viharos indulatokat is kiváltó, görcsösen rejtegetett múltját tárja napvilágra.
Sokkoló nyíltságról van szó. Főleg, hogy erről itt a kurválkodást eszményítő „ringyók” megbélyegzése nélkül olvashatunk. Mert tudta-e a nyájas olvasó, hogy a középkor széles néptömegei még csak nem is ismerték a nemi gátlást, a szégyenlősséget? Vagy hogy Illyés Gyula és a dédszüleink legtöbbje még pucér utcagyerekként tanult meg szeretkezni? Az ő dédanyáik pedig örömmel feküdtek össze minden vendéggel? Hogy azok dédanyái a „Hogy akarjátok?” köszöntésre — Angliában ez a „How do you do?” — közösültek puszta illemből is bárkivel akár a nyílt utcán is? Vagy, hogy az egész násznéppel ünnepélyesen összeszűrte a levet sok menyasszony még a kuruc korban is ősi és eredetileg világszerte gyakorolt szokás szerint? Hogy Árpád-kori eleink büszkén vésették koponyájukba a „boldog asszony” szent jelképét, amelynek ősi nevét, a pinát ma már leírni is alig merjük?...
***
Kb. havonta kapok több száz oldalas kéziratokat a magyar nyelv eredetének biztos és végleges megállapításáról, hál Istennek ez nem ilyen írás. Szerintem vállalható munka, nyilván vannak benne túlzások, tévedések is (hol nincsenek), de mindenesetre bátor és ötletes vállalkozás egy tabutéma feltárása, s ehhez nyelvi bizonyítékok keresése. Tény, hogy van egy álságos szexnyelv, és van egy obszcénnak minősített, de annál gyakrabban használt "valódi" szexnyelv. A kiindulópont, ha jól értem: feltárni és felszabadítani ezt az elnyomott nyelvet. Magyarázatai általában nem légből kapottak, igyekszik föltárni egy rendszert (ami nyilván már nincs, csak nyomai vannak), és nyilván így a magyarázatokba is hiba csúszhat, de ettől még ötletes.
Nevét nem vállaló nyelvtudós