Pierre Louys: Egy anya és három lánya

A karóba ültetett Charlotte még olyanabb volt, mint előtte: még lágyabb, még nedvesebb, még szelídebb, még gyengédebben elomló. Egy kicsit visszahúzódtam, ami lehetővé tette, hogy szinte a hátára feküdjön rajtam, s ami lehetővé tette, hogy teljesen kitárja a combját. Megtapogattam magamat előtte: egész tó volt már. Eszembe jutott, hogy még nem is nyúlt magához, s hogy micsoda forrás tör majd fel az ujjai közül, ha befejezi.
Remegései az első pillanatban megkezdődtek, amikor beléhatoltam, s nyolc vagy tíz percig tartottak, csúcspont és további változás nélkül. Nem törődött azzal, hogy elrejtse a gyönyörét, s ezért úgy kiabált, mint egy színésznő. Olyan lassan nyúlt magához, hogy a teste szinte mozdulatlannak tűnt, én pedig, megértvén, hogy a nyugodt kéjt szereti, meleg testében csak észrevétlen mozgásokat végeztem. A vége felé aggodalmaskodni kezdett, felém fordult, epekedő pillantást vetett rám, s gyengéden azt mondta:
– Akarod, hogy beszéljek?