Győrffy László művészete már a kezdetektől fogva a privát biológia iránt kötelezte el magát, miszerint az anatómiát nem a természet és/vagy a ráció „írja”, hanem egy távollévő szubjektum, ami nem tud testet ölteni, de állandóan megpróbálja. Az eredmény folyamatos öntenyésztés, olyan fejlődésregény, ami fejlődés helyett vizuális mutációk sorozatát kínálja fel.
Aki Győrffy művészetével szembesül, annak le kell mondania arról a humanista alaptételről, miszerint „otthon vagyunk” a világban. Az alkotások ehelyett a kiszolgáltatottság antropológiáját teszik meg az emberi létezés alapjává, hiszen sohasem tudhatjuk előre, hogy holnap milyen formában, milyen mutációban szembesülünk saját idegenségünkkel (Nemes Z. Márió).