Annak a nyolc hónapnak a története, melyet Kathi haldokló édesanyjával töltött, lenyűgöző s ma már látom örökérvényű hatással volt rám. Így éreztem ezt, mikor az amerikai kontinens két partját naponta összekötő telefonbeszélgetéseink során először bontakozott ki számomra a határtalan szeretetnek s önfeláldozásnak ez a mindennapian egyszerű, mégis oly ritkán tapasztalható, gyönyörű meséje, s hatványozottan így éreztem későbbi, személyes beszélgetéseink során.
Rengeteget tanultam Kathitól. Ezért döntöttem úgy, hogy megkísérlem mások számára is elérhetővé tenni történetének tanulságait, annak ellenére is, hogy evvel akaratlanul teret nyitottam a kritikának, mely adott esetben joggal éri az önmagukról filmet készítő művészeket. A dolgok mérlegelése után azonban a film esetlegesen hasznos lélektani, nevelő hatása súlyosabb tényezőnek bizonyult személyes aggályoskodásomnál.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy a filmet Kathi anyanyelvén, angolul fogjuk leforgatni. Később azonban úgy találtam, hogy elementáris erővel feltörő emlékeinek sallangmentesen ősi egyszerűsége egy általa nem tökéletesen beszélt nyelv gyermekies stílusában, korlátozott szókincsében és szerkezetében hűebben visszaadódnék, mint anyanyelvén, melynek kényelmes közegében, a kamerák hatására különösen ő, a színésznő nem tudná kiállni a kifinomultabb, bölcselkedő s így óhatatlanul mesterkéltebb kifejezés csábításának próbáját.
Örülök, hogy megcsináltam ezt a filmet. Tanultam belőle. S most szégyellem magam. Mert nem hiszem, hogy képes lennék arra, amit Kathi tett. Minden szeretetem ellenére sem hiszem.
MŰVÉSZET / Film kategória termékei
Dettre Gábor, Kathleen Gati: A színésznő és a halál
Kiadás:
1994
Kiadó:
Kategóriák:
Terjedelem:
171 p., ill.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9630451174