Julius Evola: A szexus metafizikája

A könyvünk címében szereplő »metafizika« kifejezés, külön meghatározást igényel. E szót kettős értelemben fogjuk alkalmazni; ezek közül az egyik, amely metafizikán a végső princípiumok és jelentések kutatását érti – általánosan használatos a filozófiában. A szexus metafizikája tehát annak tanulmányozása, amit a nemek és a nemi kapcsolatok abszolút szempontból jelentenek. E kutatás kevés előzményt tudhat maga előtt. Platónt követően –eltekintve bizonyos, a renaissance-korszak körüli szerzőknél található kezdeményezésektől, valamint Boehme és az általa inspirált néhány heterodox mystikus elmélettől egészen Franz von Baaderig, az előzmények keresésében Schopenhauerig nem találunk semmit; Schopenhauer után viszont csak Weiningert és – bizonyos mértékig – Carpentert, Bergyajevet és Magest kell megemlítenünk. A modern korban – és különösen napjainkban – járványszerűen megsokszorozódtak a nemek problémáit anthropológiai, biológiai, szociológiai, eugenetikai és végül pszichoanalitikus szempontból tárgyaló munkák; sőt az ilyen jellegű kutatások megjelölésére egy neologizmust is alkottak: a »szexológia« kifejezést; de mindez csak kevéssé, vagy egyáltalán nem kapcsolódik a szexus metafizikájához. E területen – miként az összes többin – kortársaink a végső jelentések kutatása iránt nem mutatnak érdeklődést, vagy azt jelentéktelennek és túlhaladottnak tekintik. Úgy gondolják, hogy valami lényegesebbhez és komolyabbhoz jutnak el, ha a tapasztalati és a korlátozottabban emberi szint felé törekednek – hacsak figyelmüket egyenesen nem a szexus pathologikus melléktermékeire összpontosítják.

Gerince a képen látható módon sérült.

Védőborítója hiányzik.