TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Filozófia kategória termékei
Levél a Mesterhez

: Levél a Mesterhez

Kiadás:

Budapest, 1994

Kiadó:

Pesti Szalon Könyvkiadó

Kategóriák:

Filozófia Politika

Terjedelem:

283 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9638340711

tartalom:

Asszonyom, uram, egy pillanatra! Ugye maguk is itt élnek, ebben az országban – és ugye szeretik, hát hogyne szeretnék. És mert szeretik, nem szívesen látják ócska göncökben, szakadtan. Ugye érdekli magukat is, milyen művészetet tárnak elénk a kiállítótermek; és mért pont ilyet, hogy kik a tévé urai és mért pont ők, hogy miféle filmekért döglik a mozizó nagyközönség és mért pont azokért. Némelyek a pénzükből vadul költekeznek, míg mások – ne legyünk szemérmesek – silány lakásokban pénztelen élnek. Vannak, akik
összekeverik magukat a nemzet egészével és jó néhány honfitársukról – nem is a legrosszabbakról – megfeledkeznek... Legyen szerethető ez az ország és vessünk el mindent, ami ez ellen tesz. Ne nyugodjunk bele azokba az anomáliákba, amelye lehetetlenné, kedvetlenné teszik számunkra az életet. S ha tenni nem is, de számot vetni a dolgokkal mindannyian tudunk.
György Péter legjobb publicisztikai írásaiból és esszéiből összeállított kötet éppen erre a
számvetésre, az együttgondolkodásra invitál. Arra, hogy átgondoljuk a másik igazát és annak tükrében alakítsuk, formáljuk a sajátunkat, nem dönt helyettünk, hanem segít, hogy meghozhassuk az önmagunk számára szükséges döntést. És mindehhez járul még, hogy az írásokat olvasva elmerenghetünk újra az elmúlt évek médiatörténetén és politikatörténetén, a magyar kultúra izgalmas vagy éppen érdektelenségével tüntető eseményein.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!