TERMÉSZETTUDOMÁNY / Fizika kategória termékei
Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete kronológia 1954-1989

: Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete kronológia 1954-1989

Kiadás:

Debrecen, 1989

Kiadó:

MTA Atommag Kutató Intézete

Kategóriák:

Fizika Művelődéstörténet

Terjedelem:

51 p.

Kötésmód:

fűzött

tartalom:

A Miniszter Tanács 1954 január 12-én kelt határozata rendelte el egy önálló fizikai kutatóintézet létesítését Debrecenben és az formailag ugyanazon év július elsején, tehát mintegy harmincöt évvel
ezelőtt kezdte meg működését. Harmincöt év! Hosszú idő ez?
Ha geokronológiával foglalkozókat kérdezünk meg, akkor ők biztosan mosolyogni fognak, mert ők évmilliókban gondolkoznak. Ha intézményekre gondolunk, akkor az jut eszünkbe, hogy éppen Debrecenben a Református Kollégium tavaly ünnepelte működésének négyszázötvenedik évfordulóját. Ehhez viszonyítva a harmincöt év még a tizede sincs. De találhatunk-e a magyar kutatóintézetek között olyat, amelyik nem ebben az évszázadban létesült?
A tudományos munkálkodás természetesen hosszabb múltra tekinthet vissza hazánkban, de a főfoglalkozású kizárólag természettudományos kutatással vagy akár csak fejlesztéssel foglalkozó munkahelyek létesítése még nem volt szokásos. Kivételt csak a Magyar Állami Földtani Intézet és a csillagvizsgálók képeztek.
 

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!