Brassai: Előhívás. Levelek (1920 - 1940)

Ez a levélsorozat egy művészsors rendezőpéldánya. A címzettként rejtőző szereplőktől, akik közül a legfontosabb minden bizonnyal az apa, hiszen az ifjú tőle örökölte a Párizs iránti vonzódást, ahol idősebb Halász Gyula kerek harminc évvel fia előtt járt először – mekkora távolság ível a levelekben lepergetett szerepek és szereplők kavalkádjáig! Hány arc, hány sors villan fel e lapokon, hány névtelen vagy neves figura keresztezi a levélíró útját – és közülük hányat örökít meg maradandóan nemcsak a gondosan megrajzolt képmás, de gyakran a csak felskiccelt vázlat is! Érthető, hogy a levelek arcképcsarnokában azok a magyar művészek vannak túlsúlyban, akikkel Brassait Berlinben, majd Párizsban hozta össze a sors – gazdag adalékként a Hunok Párizsban illyési körképéhez, számunka egyben otthonos megfelelőjeként a Beszélgetések Picassóval híresség-seregszemléjének.
A levelek igazi hőse mégis a szerző, aki ifjabb Halász Gyulából a szemünk előtt változik át Brassaivá. Huszonegy éves múlt, amikor 1920-ban Berlinbe utazott, hogy folytassa félbeszakadt művészeti tanulmányait. Húsz év választja el az első levelet a kötetünkben olvasható utolsótól; de a negyvenegy éves férfi, aki bejelenti elhatározásait, hogy visszatér a megszállott Párizsba, amellyel immár egész élete és életműve összeforrott, nem ifjabb Halász Gyula, nem szülei Gyulusa, hanem Brassai, a hírneves művész. Brassai, akit a magyar olvasó mindeddig csak a Beszélgetések Picassóval szerzőjeként ismert, anyanyelvén írott „ifjúkori önarcképével” hat évtized múltán újra bebocsáttatást kér abba a kultúrába, amely „tehetséges fiatal”-ként útnak indította.