A papagáj meséje. Középkori okszitán elbeszélések

A trubadúrlíra elmélyült gondolati és érzelmi gazdagsága, tökéletesre csiszolt formai és verselési megoldásai viszonylag kevés teret hagytak a középkori okszitán nyelvű elbeszélő költészet számára. A kisszámú és változatos műfajú okszitán elbeszélések között kiemelkedő irodalmi és esztétikai értéket képviselnek a novasoknak nejezett udvari novellák, amelyek leginkább az udvari szerelem, a fin'amor kifinomult érzelmi-gondolati viszonyait és megvalósulásának morális-etikai akadályait bontották ki a „regényesség” és a narratív, sőt helyenként a dramatizált-elbeszélésmód kritériumai szerint. Az okszitán novellák ugyanakkor az udvari szerelem ábrázolásának lehetőségeit a lírai költészet elvont eszményítésétől a korabeli-társadalmi valósághoz közelebb álló, szerelemfelfogás felé fejlesztették tovább. Az eszményített, de gyakran stilizált és passzív szerepre kényszerített „lírai” nőalakok helyett a novasokban valósághűbb, konkrétabb tuldjdonságjegyekkel jellemzett udvari hölgyek, jelennek meg, akik a „költői szó” erejével a férfi szereplőkkel egyenlő jogokat képesek kivívni a szerelmi kapcsolatban. Mialatt az udvari lírában a trubadúr és a domna érzelmi viszonyát gyakran diszharmónia árnyékolta be, az okszitán elbeszélések szerzői a szerelmi érzések kiegyensúlyozottságára törekedtek, és kölcsönös egyetértésen alapuló lelki harmóniát jelenítettek meg a, szerelmesek között.