Kosár
Poquelin mester, a királyi udvar tekintélyes kárpitosa úriembernek akarta nevelni korán értelmesnek mutatkozó fiát, Jean-Baptiste-ot. Volt is annyi összeköttetése, hogy a fiút abba a legelőkelőbb gimnáziumba írathassa, amelyben csak arisztokraták és a legesleggazdagabb polgárok gyermekei tanulhattak. Az iparosfiú, aki végig a legszorgalmasabbak és legokosabbak közé tartozott, hamar felismerte, hogy a nagyúri ifjak megvetik, tüntetően lenézik a polgári ivadékokat, a módos polgárfiúk pedig szóba is alig akarnak állni a kárpitos fiával, bárha az apja a királyi udvar házi műhelyében dolgozik, de mégiscsak kézműves. Ráadásul ez az alulról jött fiú mindegyiküknél jobb tanuló, tehát indulatos ellenszenvvel, sőt gyűlölettel találkozott iskolatársai között. – Ez a serdülőkori tapasztalat alakította ki tudatában a lenézést a nagyurak iránt is, a nagyon gazdagok iránt is. Apjaura pedig azt szerette volna, ha a fiúból jogász lesz. Akkor ügyvéd is lehet, tehát bekerülhet az urak és gazdagok társaságaiba. A gimnázium után be is iratkozott a híres párizsi egyetemre, kitűnően elvégezte, de egy pillanatig sem akarta az urak és a gazdagok érdekeit képviselni. Az is hamar kiderült, hogy jól énekel, kitűnően táncol, arcmozdulataival mulattatni tud egész társaságokat. Elment tehát – még jogász korában – a legjobb hírű párizsi színházba, jelentkezett az igazgatónál, Béjart mesternél, aki alapos szakember lévén azonnal felismerte az istenáldotta színészi tehetséget, és szerződtette a fiatalembert. Előbb a kórusba, de csakhamar már szerepeket is kapott, kitűnő komikusnak bizonyult. Tehát zsebében a jogi diplomával nem ment haza, hanem megírta levélben apjának, hogy ő bizony színész lett. A csalódott, felháborodott, elkeseredett apa első haragjában válaszként kitagadta fiát, még azt is megtiltotta, hogy tisztelt családi nevüket használni merje. (Igaz, amikor hosszú évek múltán az engedetlen gyermek már nemcsak ünnepelt színész volt, de nagy hírű író is, akkor az apa megbocsátó örömmel ölelte újra keblére, felismerve, hogy az a híres Moliere nevű művész, író, színházi rendező, akit maga a király is felettébb kedvel – azonos az ő kitagadott gyermekével. Mert Jean-Baptiste Poquelint mindenki Moliere-nek nevezte, és évszázadok óta ezen a néven lett klasszikus remekíró messze túl Franciaország határain is.
(arcanum)
