Kosár
A közös Európa gyökerei a kései antikvitásig nyúlnak vissza. Az ezt reprezentáló Impérium Romanum utolsó periódusában – mintegy szintézisként – két olyan intézményrendszert is létrehozott, amely napjainkig emlékeztet a történet – földrajzi értelemben vett Európa valamikori egységére. Ezek: a jog egységesítése a Justinianus-i kodifikációval, illetve a kereszténység befogadása.
Bár a birodalom keleti és nyugati fele közötti elmérgesedett viták, amelyek ugyan politikaiak voltak, mégis látványos vallási mezt öltöttek, s 1054-ben az Európa két része közötti, addig fennállott eszmei összetartozást is szétszakította. A jog területén megőrződött valamiféle communio, az egykori, a nyugat-európai történeti irodalom által is „nemzetek feletti államalakulatnak” titulált római birodalmi hagyományból.
A közismert Bolognai jogi iskola glossátor tudományossága ugyanis Justinianus kodifikációjának felfedezésével erősödött meg, s arra építve kialakította a máig sokat emlegetett jus commune-t, azaz az eszmei, nyugat-európai közös jogot. Ez a közös jog Nyugat-Európában csak az 1600-as évekre egyre élesebben elhatárolódó, lassan nemzetállamokká váló hatalmakkal, illetve a szinte politikai divattá váló abszolutizmussal tűnik el. „Az állam én vagyok” – híres XIV. Lajosnak tulajdonított mondás egyúttal az addigi közös jog hanyatlásának és a saját nemzeti jog dominanciájának egyértelmű jele.
Ám ezt a korszakot – polgári forradalmaival – felváltó újkori államberendezkedés már kezdeteiben olyan mintákat teremtett, amelyek nemcsak máig hatnak, de időnként napjainkban is az egyes államok alkotmányozóinak és kodifikátorainak tiszteletre és követésre méltó például szolgálnak.
