A könyv első része a földművek tervezését, II. része a földművek építését tárgyalja. A III. rész már ez év elején Földcsúszások címmel külön kötetben megjelent.
Az I. rész A és B fejezete a földanyagok minőségi meghatározásával, valamint a földművek sztatikájával foglalkozik. Eszerint ez a két fejezet teljesen új, kiegészítő része ennek a régi mérnöki tantárgynak, mivel a talajmechanika módszereinek alkalmazásával és elméleti eredményeinek gyakorlati felhasználásával a földművek, valamint a támfalak és bélésfalak tervezését magasabb színvonalra emelve korszerűsíti. A C fejezet a földtömegek mennyiségének meghatározását, vagyis a terület- és köbtartalom-számítás módszereit ismerteti, a D fejezet pedig a tömegelosztás tervezését tárgyalja. Ebben a két fejezetben a régi és már klasszikussá érett tananyagnak a tervezésre vonatkozó részeit dolgoztuk át: egyrészt újabb elméleti indokolásokkal alátámasztva, másrészt kiegészítve, illetve egyszerűsítve abból a célból, hogy a régi módszerek a fejlettebb és idők folytán fokozottabb igényű tervezői gyakorlat számára is könnyen és gazdaságosan használhatók legyenek.
A II. rész az alábbi hét fejezetre osztva tárgyalja a földművek építését: előkészítő munkák; töltések alapozása; fejtés; szállítás; földművek tömörítése; földmunkák végrehajtása; földművek romlása és javítása. A régi tananyagnak ez a része főként a fejtő- és szállítógépek szerkezetének és működésének leírásával bővült olyan mértékben, amely szükséges és elégséges a tananyag korszerűsítéséhez.
TERMÉSZETTUDOMÁNY / Geológia kategória termékei
Kézdi Árpád, Póczy Mihály: Földművek I-II. rész
Kiadás:
Budapest, 1957
Kiadó:
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
463 p.
Kötésmód:
papír
tartalom:
leírás:
Érvénytelen bélyegzővel.