Solymos Ede: Dunai halászat. Népi halászat a magyar Dunán

Tanulmányomban a múlt század közepétől napjainkig vizsgálom a Duna magyarországi szakaszának népi halászatát. Már a kezdeti lépéseknél meg kellett állapítanom, hogy témámnak alig van irodalma. Feltűnő ez, hisz Herman Ottó munkássága sokakat indított a magyar halászat kérdéseinek vizsgálatára. A kutatók azonban inkább a kisvizek felé fordultak, ahol több ősiséget reméltek találni, mint a Dunán. Kisebb adatközlésektől eltekintve elsősorban a dunai halászat múltjáról, gazdaságtörténeti szerepéről találunk bőséges anyagot. Jelen munkámban az utolsó, mintegy száz évet vizsgálva Takáts Sándor és Alapy Gyula adatait csak az előzmények felvázolásához használhattam.
A kiindulásul vett időpontot több szempont indokolja:
– a vízszabályozások ekkoriban kezdik éreztetni hatásukat, megváltoztatva a medernek földrajzi és halélettani sajátosságait;
– a jobbágyfelszabadítás után új jogi viszonyok keletkeztek, ezek rendezésére születik meg a halászati törvény, amely alapot adott a kapitalista-bérlő halászat kibontakozásához, amit még elősegített a vasúthálózat kiépülésével megnyíló új piaclehetőség is;
– ugyanebben az időben szüntetik meg a céheket, s ez a halászok társadalmát ugyancsak közelről érintette.
A földrajzi, társadalmi és jogi viszonyok megváltozása külön-külön és együttesen kihat a halászok életmódjára, szerszámaikra és azok használatára. Ha ezekhez hozzávesszük még azt is, hogy a technika fejlődése mennyi változást hozott, bízvást elmondhatjuk, hogy éppen a múlt század közepe táján indul meg egy olyan új fejlődési folyamat, amely kihatott a halászélet minden ágazatára, s minőségi változást hozott létre. Napjainkban pedig újabb változásnak lehetünk szemtanúi.
Ezt az országszerte lezajló sokrétű folyamatot szeretném a Dunára szűkítve bemutatni.

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.

Védőborítója nélkül, a vászonborító a képen látható módon foltos.