A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveinek töredékei (1591-1711) I.

A levéltárak egyik alapvető kötelessége, hogy az őrizetükben lévő iratanyag mindazon részét közkincsé tegyék, amelyek szélesebb körű érdeklődésre tarthatnak számot. Ennek a gyakorlatnak nemcsak Európa nyugati részében, hanem nálunk is több évszázados hagyománya van. A magyar történettudomány is több mint 200 éve szorgoskodik annak érdekében, hogy legfontosabb forrásaink könyv formában és így minél könnyebben hozzáférhetőek legyenek. Ezt megköveteli a mind szélesebb körű oktató és tudományos tevékenység, mind pedig az iratok védelme. Intézményünk jogelődei, az egykori városi levéltárak is 140-150 évvel ezelőtt megkezdték legfontosabb irataik forráskiadványokban történő közzétételét. Ezen rendkívül igényes és távolról sem hálás munkának elvégzésén jeles levéltárnokok, helytörténészek és kiváló tudósok egyaránt fáradoztak. Régiónkon belül elég csak Szerelemhegyi, Hornyik, Gyárfás, Szilády és Szilágyi nevére, munkásságára utalnunk annak bizonyságául, hogy még a Magyar Tudományos Akadémia tagjai is következetesen fáradoztak a vidéki levéltárak anyagának az országos történetírásba való beemelésén, hisz ők tudták igazán, hogy ezek nélkül lehetetlen a magyar történelem több korszakának hiteles feltárása.