Kosár
Böhm Aranka Karinthy Ferencnek (1939)
Öcsi, életem, ezt egy padon írom, azért ilyen firkálás, a Central Parkban, ami egy gyönyörű, hatalmas Városliget és vursti New York City kellős közepén, és akármerre néz az ember, minden oldalról óriási felhőkarcolók szegélyezik...
Öcsikém, nagyon felkavart a leveled, egész éjszaka sírtam. Az érzelmi szempontjaid, amelyek miatt nem akarsz ide kijönni, tipikus európai gondolkozás, ezt innen világosabban látni. Sőt éppen ez a haszontalan és együgyű is bűnös benne, hogy hagyta a dolgokat addig fajulni, ahol jelenleg vagyunk... Mi az, hogy Fradi, meg Lánchíd meg Krúdy Gyula? Te magad sem mondhatod komolyan! Efféle csacsiságok miatt maradnál abban az országban, mely számodra az elkövetkező években a csaknem biztos pusztulást jelenti?
[...] Én vétkes vagyok, s erre Amerikában ébredtem igazán rá, itt, ahol olyan keményen kell harcolnom, kicsiségekért is, parazita voltam életem nagy részében, csak élvező és eltartott és fogyasztó, aki maga nem produkál, és ez keserű felismerés az én koromban. De odaát Európában most nem a vétkeimért lakolnék, hanem olyasmiért, amiben ártatlan vagyok. Befejezem, gondold meg és írj, csókol
Anyád
