Kosár
Alábbi munka nem a szó szoros értelmében vett irodalomtörténet. Legalább is nem azok közé az irodalomtörténetek közé tartozik, amelyek évszámokon vitatkoznak, vagy detektív módjára szimatolják ki a költő életének legdiszkrétebb részleteit, legjobb esetben azonban az egymásra gyakorolt hatások kimutatásában merülnek ki. Ezek az irodalomtörténetek elfelejtették, hogy minden költőn és minden könyvön túl egy magasabb egy ség, egy szerves összefüggés van, söbbrendű lélek, az irodalom lelke, amely él és egy fellélekzik és amelynek önálló léte fölül áll az írón és munkáján. Ez az élet határozott pszichológiai törvényszerűségek szerint játszódik le, amelyek, mint a természeti törvények általában, általános érvényűek és mindenütt feltalálhatók, a pápuáknál éppúgy, mint az eszkimóknál, a kőkor szakban éppúgy, mint napjainkban, Föladatunk lesz tehát behatolni az Irodalom lelki strukturájába és külső történéseit, létrejött produktumait mint e lélek megnyilatkozásait tekinteni.
A lélek (tehát az Irodalom lelke is) tér- és idő fölötti. Nem kötik korlátok, rá nem alkalmazhatók a hol" és mikor" kategóriái. Az irodalmi műben azonban testet ölt, anyaggá válik, materializálódik.
