TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Irodalomtörténet kategória termékei
Kertész Imre és a sors. Mit adtak a magyar zsidó-géniuszok kultúránknak?

, : Kertész Imre és a sors. Mit adtak a magyar zsidó-géniuszok kultúránknak?

Kiadás:

Budapest, 2014

Kiadó:

Galenus Kiadó

Kategóriák:

Irodalomtörténet Életrajz Genetika

Terjedelem:

143 p.

Kötésmód:

karton

ISBN:

9789637157394

tartalom:

Mit adtak a magyar zsidó-géniuszok kultúránknak?
Kertész Imre megszállottan, 13 év alatt alkotta meg a Sorstalanságot, amit az 1975. évi megjelenése után 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki. Így lett Kertész Imre Szent-Györgyi Albert és Hevesy György után a harmadik, aki magyar állampolgárként vehette át ezt a legrangosabb nemzetközi elismerést.
A szerzők azt vizsgálják, hogyan lesz az iskolába járást rühellő és nagyon rossz bizonyítványú diákból, majd az évekig vidám színdarabok írásából élő fiatalemberből valamiféle megvilágosodás után az Auschwitz jelenség megörökítője. Kertész Imre géniuszságának gyökereit kutatva megállapítható, hogy zsidó ősei között irodalmár nem volt. Ő pedig gyermeket nem vállalt, mivel szerinte hogyan is lehetne egy élőlényt rákényszeríteni, hogy zsidó legyen Auschwitz után. Ő túlélte az ottani borzalmakat, de egy idő után úgy érezte, mementót kell állítania ennek az emberi szörnyűségnek. Különösen, mert az emberiség nem tanul a múltjából és ezek az ordas eszmék újra élednek, többek között Magyarországon is. A mű tisztelgés Kertész Imre életműve előtt.
Czeizel Endre korábbi kutatásai szerint a zsidó származású géniuszok sokkal gyakoribbak a matematikusok, tudósok, muzsikusok és a képzőművészek között, mint ahogy az a népességen belüli arányuk alapján várható lenne. Éppen ezért keresi ennek szocio-kulturális okait. Érdemes lenne ugyanis ezeket nekünk magyaroknak eltanulni a zsidó kultúrától és hasznosítani. Az író a könyvben a zsidó kultúra tömör összefoglalását tárja elénk.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!