Kosár
Kissé szokatlan könyvet vesz kezébe az olvasó. Nem azért, mert Mécs Lászlóról, irodalmunk egyik legérdekesebb, legszokatlanabb s ezért annak folyamatrajzába, törekvéseibe nehezen illeszthető jelenségéről szól. Minél többször olvastam könyvben megjelent és folyóiratokban porosodó költeményeit, annál sürgetőbb feladatnak, sőt kötelességemnek éreztem, hogy amennyire tőlem telik, megírjam pályája történetét. A feladat nemcsak azért bizonyult nehéznek, mert az adatok hiányosak. Számomra az tette szinte megoldhatatlanná, hogy Mécsről a legjobb összefoglalást éppen apám írta. Mióta rendszeresen foglalkozom a 20. századi hazai katolicizmus történetével, érzem, Mécs László abban is különálló, egészen sajátos meg- közelítést kívánó fejezet. A hívek nagy többsége rajong érte, a hierarchia csúcsán állók többnyire idegenkedtek tőle. Közhelyként emlegette mindenki, hogy a 20. századi katolikus „költő-triász" tagja Harsányi Lajossal és Sík Sándorral, de merőben más lírafelfogása mégis elkülöníti társaitól. Egészen más lírai alkat, a vállalt szerepe is megkülönbözteti tőlük. Olyasmibe is belekeveredett, amibe nem lett volna szabad, s meggyőződésem szerint ezekről a tévutairól is kertelés nélkül kell beszélnünk. Csak neki ártunk, ha elkendőzzük őket. Nem kétséges, hogy sokkal többet használt a hazai katolicizmusnak, mint amennyit ártott - önmagának.
Könyvem szokatlansága talán abban rejlik, hogy sok eredeti dokumentumot, Mécsről szóló híradást, könyvben meg nem jelent versét idézem. Azért döntöttem így, mert ezekből a majdnem mindenki számára ismeretlen közlésekből és költeményekből derülhet ki igazán: ki volt, milyen volt, hogyan vélekedtek róla kortársai.
