Medveének. A keleti finnugor népek irodalmának kistükre

Kodály Zoltán 1942-ben még korholóan állapította meg : „Nagy hiánya irodalmunknak, hogy a rokon népek költészetét alig ismerteti.” Ez annál is sajnálatosabb volt, mert – némi túlzással – a magunk nyelvemlékeinek tekinthetjük például a vogul és az osztják folklórt is. Illyés Gyula éppenséggel azt vallja, hogy nincs a világon olyan nép, amely a mienkhez hasonló szerencsés helyzetben volna, és a jelenben találkozhatna, beszélhetne őseivel, a mi esetünkben az obi-ugorokkal. Az utóbbi években irodalomtörténészeink és a műfordítást kulturális küldetésnek tekintő kiváló költőink mind nagyobb érdeklődéssel fordultak a néha csak hat-tíz-húszezres lélekszámú rokon kisnépek szellemi öröksége felé, és több nagy hatású előzmény – Képes Géza Napfél és Éjfél, Bede Anna Sámándobok, szóljatok című kötetei – után most e könyvünkben egybegyűjtve tárhatjuk a magyar olvasó elé munkájuk eredményeit. A népköltészeten kívül felsorakoznak a műköltészet és a prózairodalom legjelesebb művelői, sőt tanulmányírói is, hogy hírt adjanak messze északkeleten élő rokonaink életéről és a mai korral egyre inkább lépést tartó kultúrájáról.