Rényi Rezső: Petrarca és Kisfaludy Sándor. Irodalomtörténeti tanulmány

Az irodalomtörténet kritikai széke Petrarca és -Kisfaludy Sándor neveit kapcsolatban tartja. Nem minden jogcím nélkül.
Ez a magyar irodalom újjászületésének tényezői közt elsőrendű dalnok; amaz a közép- és újkor határain állva, félig modern, félig középkori geniusz, ki küzdve önmagával, a két határos kor eszméi közt, folyton az antik világ műveltségét, tudományát nézi, és ezekkel feléleszti a hnmanismust, a renaissance korát öntudatra ébreszti, mindkettőt pedig megalapítva alkot. Petrarca a nemzetek, a tudomány birodalmának polgára, minden ízében olasz, rajongó hazafi, de irodalmi működése cosmopolitává tették őt akarata ellen.
Kisfaludy mindenekfelett magyar volt és az maradt, előtte a történelemnek csak egy lapja állott mindig nyitva, ez a magyaroké, azon nemzeté, melynek egyik önérzetes tagja volt, minden műve, szellemének minden tevékenysége ide irányúlt, ez volt kiinduló pontja, ez epilogja; ő egy kész kor fia a modern eszmékkel nem viaskodott, azok vérében voltak a humanismus és renaissance is már túlhaladott álláspontok voltak, midőn munkához fogott, ő nem alkotott, hanem épített, tisztán nemzeti stylben.