Halmai Gábor: Az egyesülés szabadsága. Az egyesülési jog története

A 80-as évek közepétől a civil társadalom hirtelen meglódult regenerálódása kezdte szétfeszíteni jogi kereteit. 1988 mozgalmas évében politizáló egyesületek, szakszervezetek és kvázi pártok jutottak át a szabályozás résein. Ez az időszak egyszerre kínálta az egyes szervezetek létrehozásához nyújtható szerény jogászi segítség lehetőségét, s ezzel tartós közösségi, baráti kapcsolatokat, és a reménybeli új emberi jogi felfogást tükröző korszerű szabályozás kialakításában való közreműködést.
Az 1989 októberének végén lezárt kéziratot elérte a tételes jogi vizsgálatok végzete: részben jogtörténetté vált. Alig néhány hét leforgása alatt szinte valamennyi Lajtán inneni ország alkotmányából kikerült a kommunista pártok vezető szerepének „szentsége”. Elsőként Magyarországon az ekkorra már pártokba szerveződött ellenzék és a korábbi uralkodó párt konszenzusa révén, kvázi parlamentáris módon. Lengyelországban a hatalomra jutott egykori ellenzék klasszikus parlamentáris eszközökkel iktatta ki e passzust. Az NDK-ban, Csehszlovákiában, Bulgáriában és Romániában több százezres utcai demonstrációk egyik napról a másikra kényszerítették ki e döntést. Legutóbb a Szovjetunió népi küldötteinek kongresszusa törölte az SZKP vezető szerepét az évtizedekig mintául szolgáló szovjet alkotmányból. Közelmúltban tartott kongresszusán a JKSZ is lemondott hatalmi monopóliumáról, s kezdeményezte az erről szóló cikkely elhagyásét a jugoszláv szövetségi alaptörvényből. A történelem tehát módosító indítványt nyújtott be. Az olvasó bizonyára megérti, ha a szerző ezen a legkevésbé sem kesereg.